Táncsics Mihály

Táncsics (eredeti néven Stancsics) Mihály a felvilágosodás századának utolsó esztendejében, 1799. április 21-én született egy bakonyszéli falucskában, a Veszprém megyei Ácsteszéren. Anyja szlovák, apja horvát származású telkes gazda, Eszterházy László gróf uradalmának robotosa. A fiatal Táncsics húsz éves koráig a falusi pórfiúk életét élte, majd kitanulta a takácsmesterséget. A falusi kézművesség kereteit szűknek érző fiatalembert azonban ez az "emelkedés" nem elégítette ki. Ahogy néhány évvel korábban a jobbágyparaszt elnyomottságát, most a kézműves kiszolgáltatottságát érezte elviselhetetlennek.

Előbb, mint falusi paraszt legény, utóbb, mint szintén falusi mesterlegény éltem, s a két állapotot magam tapasztalása után összehasonlítva azt kell vallanom, hogy a kettő között valami elválasztó falat nem bírtam fölfedezni

írta később életének e sorsdöntő szakaszáról.

Elhatározta, hogy iskolamester lesz. A meglehetősen jól olvasó, rendesen író, a számolás alapműveleteivel tisztában lévő parasztfiút szívesen alkalmazták képesítés nélkül is "segédtanítóul". Tudásszomja azonban tovább hajtotta. Elvégezte Budán a tanítóképzőt, de hiába volt minden rábeszélés, tanítói oklevelével kezében sem vállalt tanítói állást. A képezde után 24 éves korában nekivágott a latin iskolának. A nyári szünidőket országjárásra, ismereteinek bővítésére fordította. Tanulmányait nem fejezte be, érdeklődése az irodalom és Horváth István hatására a magyar nyelvészet felé fordult. Nagy kelendőségnek örvendtek számos kiadást megélt könyvei. A harmincas évek első felében házitanítóskodott Szalmássy báróknál, majd Kolozsvárott gróf Teleki Sándor mellett.

1836-ban Pesten, a külső Józsefvárosban telepedett le. A haladó gondolkodású, fiatal írókkal kötött ismeretsége és barátsága, a reformkor politikai irodalmának tanulmányozása, a reformországgyűlések, figyelmét a politika felé terelték. Nagy hatással volt rá a francia felvilágosodás irodalma. Nézeteinek alakulására, fejlődésére nagy hatással volt közel öthónapos nyugati utazása 1846-ban. Nemcsak kéziratainak szerzett kiadót, de sok tapasztalatot is gyűjtött. Bejárta a német városokat, majd Párizst és Londont. Egy rabnak és Népkönyv című, Lipcsében megjelentetett munkái miatt eljárást indítottak ellene, ezért hazatérése után a későbbi 49-es forradalmi kormány külügyminiszterének, Batthyány Kázmér grófnak bródi birtokán rejtőzött. 1847 márciusában rejtekhelyén elfogták és sajtóvétségért bíróság elé állították, a tudatlan köznép felizgatásáért, és a kommunizmus terjesztésével vádolva. Budai börtönéből 1848. március 15-én szabadította ki a pesti nép, az ifjúság.

Kiszabadulása után együtt küzdött Petőfivel, a Madarász testvérekkel, a márciusi ifjakkal a forradalom vívmányainak biztosításáért és továbbfejlesztéséért. Április elején megindította Munkások Újsága címmel néplapját. Már az elnevezéssel is jelezte, hogy nem csupán és nem is elsősorban a volt jobbágyokhoz akar szólni, nem azok érdekeit akarja csak kizárólag képviselni.A forradalom nehéz helyzetét látva Táncsics nem helyeselte, nem is helyeselhette a paraszti sérelmek önkényes orvoslását, de lapjában és a nemzetgyűlésben állandóan figyelmeztetett a nép jogos követeléseinek meghallgatására, teljesítésére. Követelte a pártütők földjeinek elkobzását és szétosztását a zsellérek, a haza védelmében fegyvert fogók között, a vallásszabadságot, az egyház és állam szétválasztását, a polgári házasság bevezetését, a nemesi címek eltörlését.Világos után Táncsics is osztozott a forradalmárok sorsában. Halálra ítélték és távollétében in effigie "kivégezték". Közel nyolc esztendeig rejtőzött a házában készített földalatti búvóhelyen. Írói munkásságát az illegalitás éveiben is folytatta. Bujdosása idején írt röpirataiban Táncsics elemezte 48-49 tanulságait, olvasóit ellenállásra szólította fel az önkényuralommal szemben, felkelési terveket készített.

Az 1857-es amnesztia alkalmából iskolánk névadója is kegyelmet kapott, de rendőri felügyelet alá helyezték. Az 1850-es évek végén aktívan bekapcsolódott a Habsburg-birodalom önkényuralmi rendszerének válsága nyomán kibontakozó nemzeti mozgalomba. 1860.március 15-én az egyetemi ifjak által rendezett tüntetés szervezéséért ismét letartóztatták, majd lázító röpiratok terjesztése miatt vádat emeltek ellene, az ítélet 15 évig tartó börtönbüntetés. Betegen, csaknem teljesen megvakulva szabadult hét évig tartó második rabságából a kiegyezéskor. Közel hetvenévesen sem gondolt visszavonulásra. Betegen, egy súlyos, de sikeres szemműtét után, ismét bekacsolódott a politikai életbe. Az 1869-72-i országgyűlésen interpellált a választójog kiterjesztése, a virilizmus megszüntetése, az egyház és az állam szétválasztása, a zsellérek földhöz juttatása érdekében. Ezt követően már visszavonult a közélettől. Élete utolsó éveiben, változatlanul figyelemmel kísérve a közügyeket, önéletrajzán - memoárirodalmunk egyik legeredetibb, legértékesebb alkotásán - dolgozott és összes művei gyűjteményes kiadását készítette elő. 1884. június 28-án halt meg. A Bodzafa-utcai lakásán felállított ravatalnál munkások álltak díszőrséget.

Táncsicsot pedig a nép úgy szereti, hogy Kossuthunk után nálánál nincs kedvesebb embere.