Építészeti szakgimnáziumi képzés

A képzés/szakképesítés rövid bemutatása

Az építészeti szakgimnáziumi képzés az építészet és az építőipar számára képez már középiskolai szinten szakembereket. A képzési idő négy év. Az iskola a közép és emelt szintű érettségihez szükséges közismereti tárgyak mellett a választott szintű szakmai érettségire is felkészít.

A tanulmányi idő alatt az elméleti képzési idő aránya: 60%, a gyakorlati képzési idő aránya: 40%.

Képző intézményünk az építészeti szakgimnázium első négy évében diákjainkat a szakmai alapokra tanítja. A szakgimnáziumban egy választott idegen nyelv oktatása folyik. A képzés a szakgimnáziumi évfolyamokon, érettségivel zárul. A diákok képességeik és szorgalmuk ismeretében választhatnak az érettségi tantárgyak szintjei között.

A képzés alapadatai

  • Megnevezése: Építészeti szakgimnázium
  • OKJ száma: 52 481 01 – Digitális műszaki rajzoló – a képzés során megszerezhető szakképesítés
  • (54 582 03 – Magasépítő technikus – a képzésre épülő magasépítő technikus szakképesítés)
  • Iskolai rendszerű képzésben évfolyamok száma: 4 év
  • Összefüggő szakmai gyakorlat időtartama:
    • A 10. évfolyam II. félévének befejezése után a nyári szünetben 140 óra.
    • A 11. évfolyam II. félévének befejezése után a nyári szünetben 140 óra.
    • (négy héten keresztül, napi hét óra)

Hogy lehetek Táncsicsos? - A képzésbe történő belépés feltételei

  • Iskolai előképzettség: általános iskolai végzettség
  • Egészségügyi alkalmassági követelmény szükséges
  • Pályaalkalmassági követelmények nem szükségesek

Képzés szakmai tantárgyai

Elméleti tantárgyak
  • Ábrázoló geometria
  • Építőpari alapismeretek
  • Építőanyagok
  • Munka- és környezetvédelem
  • Statika
  • Építési ismeretek
  • Építésszervezési alapismeretek
  • Kitűzési ismeretek
  • Szabadkézi rajz
  • Műszaki rajzolás alapjai
  • Gépkezelő általános ismeretei
  • Emelőgépkezelő speciális ismeretei
  • Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő speciális ismeretei
Gyakorlati tantárgyak
  • CAD alapismeretek gyakorlat
  • Építőanyagok gyakorlat
  • Építési gyakorlat
  • Kitűzési gyakorlat
  • Műszaki rajzolás alapjai gyakorlat
  • Digitális rajzi környezet gyakorlat
  • Digitális műszaki rajzolás gyakorlat
  • Emelőgépkezelő speciális gyakorlata
  • Földmunka-, rakodó- és szállítógép kezelő speciális gyakorlata
  • Targoncavezető speciális gyakorlata

Érettségi vizsga keretében megszerezhető szakképesítés /A részszakképesítésről szerzett bizonyítvánnyal végezhető feladatok

52 481 01 Digitális műszaki rajzoló

Betölthető munkakörök:
  • Tervezés területén
    • digitális műszaki rajzoló, szerkesztő
    • számítógépes műszaki rajzoló
    • számítógépes tervrajzoló
  • Kivitelezés területén
    • kivitelező rajzoló

Mi leszek, ha nagy leszek?

- Iskolánkban szerezhető végzettségek / A képzés lehetséges kimenetei / továbbtanulási lehetőségek
Kimeneti szintek:
  • 1 szint: 12. évfolyam után (építészeti szakgimnázium)
    • végzettség: érettségi
    • szakképesítés: digitális műszaki rajzoló
    • továbbtanulás iskolán belül: magasépítő technikus
    • továbbtanulás iskolán kívül: szakirányú és egyéb egyetem, OKJ képzések
  • 2 szint: 13. évfolyam után (magasépítő technikum)
    • végzettség: magasépítő technikus
    • szakképesítés: magasépítő technikus
    • továbbtanulás iskolán belül: műemlékfenntartó technikus
    • továbbtanulás iskolán kívül: szakirányú és egyéb egyetem, OKJ képzések
  • 3 szint: 14. évfolyam után (műemlékfenntartó technikum)
    • végzettség: műemlékfenntartó technikus
    • szakképesítés: műemlékfenntartó technikus
    • továbbtanulás iskolán belül: -
    • továbbtanulás iskolán kívül: szakirányú és egyéb egyetem, OKJ képzések
Betölthető munkakörök:
  • Tervezés területén
    • digitális műszaki rajzoló, szerkesztő
    • számítógépes műszaki rajzoló
    • számítógépes tervrajzoló
  • Kivitelezés területén
    • kivitelező rajzoló

A képzéssel járó előnyök

Az építés és a néha vele járó bontás az ember ősidők óta végzett tevékenysége. Az építőipar a nemzetgazdaság húzóágazata. Az építészeti szakgimnáziumi és a technikumi szakképzés az építészet, az építőipar számára képez szakembereket, akik tevékenységük során az építmények – épületek, műtárgyak – építésével, és megújításával, átalakításával, felújításával, foglalkoznak. A foglalkoztatási paletta széleskörű. Az építőipari szakemberek rendkívül keresettek a munkaerőpiacon. A képzési követelmények teljesítését követően a kétkezi munkától az elméleti tudást növelő egyetemi tanulmányokig talál magának munka- és továbbtanulási lehetőséget a tanulmányait befejező diák.

Versenyeredmények

Az ország húsz építőipari szakgimnáziumában tanuló diákok évről évre tanulmányi versenyeken mérettetik meg tudásukat. A versenyek közül az ágazati szakgimnáziumban tanulók számára (9-12. évfolyam) és a technikumi évfolyamban tanulók számára külön versenyt írnak ki. A tanulmányi versenyek helyezettjei többletpontokat és bizonyos esetekben egyetemi ösztöndíjat is kaphatnak a továbbtanulásukhoz.

  1. 1991 Országos Szakmai Tanulmányi Verseny magasépítő 2. helyezés (Plander Róbert)
  2. 1992 Országos Szakmai Tanulmányi Verseny magasépítő 4. helyezés (Freund Tamás)
  3. 1993 Országos Szakmai Tanulmányi Verseny magasépítő 9. helyezés (Lennert János) és 11. helyezés (Ludvai Csaba)
  4. 1993 Nemzetközi Szakmai Tanulmányi Verseny Ausztria-Magyarország magasépítő 9. (Ludvai Csaba) és 11. helyezés (Lennert János)
  5. 2014 Szakmacsoportos Érettségi Tantárgyak Verseny építészet 18. helyezés (Kóvári Kristóf)
  6. 2015 Szakmacsoportos Érettségi Tantárgyak Verseny építészet 1. helyezés (Horváth Petra) és 21. helyezés (Kemény Gergő)
  7. 2016 Szakmacsoportos Érettségi Tantárgyak Verseny építészet 8. (Takács Martin) és 28. helyezés (Holcsek Tamás)
  8. 2017 Szakmacsoportos Érettségi Tantárgyak Verseny építészet 15. helyezés (Strenner Tamás) és 16. helyezés (Virth Bence)

Referencia munkák

Az iskola építészeti szakképzéseiben résztvevő diákok és tanáraik számos veszprémi és Veszprém környéki épületet és műtárgyat újítottak meg.

  1. 1988 Laczkó Dezső Múzeunmak -Baláca, római villagazdaság – ásatások Kemenesszentpéter, halomsírok - ásatások
  2. 1999 Jezsuita templom rekonstrukció és Veszprémvölgyi apácakolostor ásatási munkái
  3. 1998-tól Veszprémi épületek felmérése, dokumentálása belvárosi épületek, templomok Gyermekkórház, Ipartestület háza, Toborzó u. 10., Érseki palota – fedélszerkezet, Piarista rendház, volt Piarista Gimnázium, Szent Anna kápolna, stb.
  4. 2000 Veszprémi épületek felmérő tábor a BME építész hallgatóival
  5. 2000 Vár utca 3-5-7 számú épületek felmérése
  6. 2000 -2002 Vár utca 7. számú épület rekonstrukciója Művészetek háza - Vass gyűjtemény
  7. 2000 Vár-kút és Koma-kút rekonstrukciója
  8. 2001-2002 Haiszler kápolna rekonstrukciója
  9. 2003 Szent Miklós szeg - templomrom konzerválása
  10. 2003 Táncsics Tornacsarnok tervezése, építése
  11. 2004 Barnag - Kálvária stációk konzerválása
  12. 2013 Almádi út - köztéri faszobrok konzerválása
  13. 2013 Poszter- és tablósorozatok - kiállítási helyek Veszprémi templomok – Szaléziánum Veszprémi kápolnák – Szaléziánum Veszprém megyei várak - E. K. Megyei Könyvtár Medgyaszay 140 - Petőfi Színház Székesegyházak - Szt. Mihály Székesegyház Magyar világörökség - Hangvilla

A képzés szakmai programja

honlapon